Korábban a TRI 111 etánt és a CFC 113-at széles körben használták zsírtalanítási műveletekhez a gyártásban és karbantartásban; a CFC 113-at a törékeny szubsztrátumok zsírtalanítására és tisztítására, a T 111-et pedig mechanikus alkatrészekhez.

Ezt a 2 anyagot környezetvédelmi okokból betiltották.

A triklór-etilén és a perklór-etilén egyaránt CMR besorolású, és nem sokáig tudták helyettesíteni a T 111-et.

A HCFC 141 B-t környezetvédelmi okokból szintén betiltották.

Így a gyártók értelemszerűen a szénhidrogén-megoldások felé fordultak.

Bár a halogénezett klórozott, brómozott vagy fluorozott oldószerek nem gyúlékonyak, kiváló zsírtalanító tulajdonságokkal és rendkívül gyors párolgási sebességgel rendelkeznek, de a szénhidrogéntartalmú oldószerek párolgási sebessége a lobbanáspontjukhoz kapcsolódik; minél gyorsabb a szükséges száradási idő, annál alacsonyabb a lobbanáspontjuk, és az oldó hatásuk korlátozott.

Gőzfázisban nem használhatók. Valamint nem használhatók ultrahangos tartályokban sem, ha lobbanáspontjuk 80 °C alatt van. Ez utóbbi esetben A3-as gépekben is használhatók.

A szénhidrogén oldószerek közelmúltbeli átsorolása a CLP-előírások szerint, a „H 304: Lenyelve ártalmas”, és bár a kockázat csak a megivására vagy felszippantásukra korlátozódik (lásd a szabályozási szempontok bekezdés, toxikológiai szempontok címszó, lenyelési kockázat H 304 részt), ez mégis arra készteti a felhasználókat, hogy a veszélyt jelző piktogram nélküli „oldószer” oldatokat keressenek.